Bizony, ez az a hely, ahol történnek a dolgok, míg a nap sugarai elfáradnak odakinn.
Kései alvók révén a 13h-s imára ébredünk rend szerint. Míg a müezzin utolsó lehelletével küzd a hangszórókon át, Behzad morcosan küldi szitkait a puha párnák alól. Számomra gyönyörű, egzotikus dallamok ezek, de fél óra elteltével egy-egy túlcifrázott strófánál bele tudom élni magam a perzsák helyébe, akik rendszerint kerülik a mecsetek környékén épült lakásokat.
A nap számunkra az ebéddel kezdődik. Mahnaz csodásan főz, és még a legpazarabb mennyiség is hamar eltűnik az asztalról - elsősorban Farzadnak köszönhetően. A rizs és a zöldségek képezik a menük alapját, míg a húsok között a birka és a bárány dívik. Mondanom sem kell, az étkezés nagyon fontos része az iráni mindennapoknak. A rizs csak legritkább esetben kerül az asztalra pőrén, friss vajjal. Általában finomra vágott zöldségekkel, babbal, lencsével vagy mazsolával kínálják. Se szeri, se száma a húsételeknek: birkahúsleves sok szafttal, pörkölt, zöldségekkel gazdagított sült omlett és ezernyi változata. A főételek mellé saláta dukál, mint ahogy a pirinyó lime félgömbök, az olíva olaj és a hatalmas joghurtos bödön.
Ramadan lévén az utcán csak egy általam "tejbe papinak" keresztelt szürkésfehér pépet árulnak. Hatalmas üstökben fő az út mentén, és a gabonán kívül némi húst is tartalmaz. Elég sűrű, laktató étel, cukorral és fahéjjal fogyasztják, ámde azóta sem tudom eldönteni, desszert-e, avagy sós nyalánkság. Persze minden csak hozzáállás kérdése.
Viszont, ami Budapesten nem sikerült, úgy tűnik, Teheránban igen. Leszoktam a kávéról (már csak kapucsínózok), ellenben rákaptam az alkohol mentes lime-sörre. Egyik este csetelés alatt észrevétlen legurult vagy fél üveg. Ha Mamiék ezt látnák... Ugyanakkor ami a desszerteket illeti, a friss datolya kb. tízszer édesebb a szárított változatnál, tehát potenciális függő vagyok! A keleti édességeket úgy hiszem, nem kell bemutatni senkinek, Isztambul óta nekem sincs új a nap alatt. A gyümölcsfelhozatal abszolút meggyőző; mostmár biztos, hogy errefelé létezhetett egykor a Paradicsom. A képlet egyszerű: szorozd meg a magyar méreteket 3-mal és a cukortartalmat 2-vel. Az illatot 6-tal, a folyadéktartalmat 10-zel. És máris kész a keleti gyümölcs. Most őszintén: életképes lenne-e ilyen környezetben Milka-testvér vagy Nestlé bácsi ?!?
Tegnap ellátogattunk egy jobb perzsa étterembe. Tudni kell, hogy Teheránban a vendéglátó egységek elég kicsikék, hiszen a négyzetméterárak horribilisek (kb. 1.000.000. Ft/nm), ámde a pazar luxus kárpótolja a legfinnyásabb vendéget is. Az utcai fronton nagy üvegajtó és felette kissé napszívta hatást keltő színes tábla hirdeti minden jóérzésű perzsa kedvencét, a kebabot. Rövidke folyosó után egy kb. 10x10 nm-es helyiségben találtuk magunkat, díszes fali domborművekkel a falakon; eleganciát sugárzó, egyszerű berendezéssel. Míg a többiek a számomra rejtvénynek tűnő étlapot szemlélték, az arcokat figyelve megelevenedett előttem a történelem. Az egyik pincér mintha egy óperzsa miniatúrából ugrott volna elő, egy sarokban ücsörgő lány pedig igazi görög szépségnek hatott. A felszolgáló kicsiny termetű volt, kunkori fekete hajtincsekkel, szigorú vonalú, mondhatni méretes orral és feltűnően fürge mozgással. A lány kendője alól középbarnára festett apró csigák bukkantak elő, büszke orra vékony vonalú, jellegzetes, szeme éjfekete, tekintete kellemes. Igyekeztem észrevétlenül bámulni őket, bizonyára kevés sikerrel. Ámde ügyet sem vetettek rám, elmélyültek a pillanatban, a baráti találkozás örömében, avagy a téma hevében éppen.
Behzaddal vegyes kebab-tálat rendeltünk, méghozzá egyet kettőnknek, ismervén az iráni adagokat. Előételnek salátatálakat hoztak, ropogós zöldleveleket és paradicsomot fóliával fedve. Igazán friss volt ! A kebab pegig több, mint laktató; padlizsános lecsóval, krumplipürével és az elmaradhatatlan rizzsel kísérve, mely ezúttal paprikás színezetet kapott.
A perzsa ételeket illetően el kell ismerni, hogy ez a nép különösképp szereti a "leg"-eket, sőt, gyakran a "túl"-okat is. Első ilyen élményem éppen a "cheese&chips" volt, de ma este kipróbálhattam valami igazán érdekeset! Behzad turmixnak titulálta, én inkább édes&sós egyvelegnek. Hatalmas várakozással vettük az irányt a büfésor ablakai felé, s míg a mixünk készült, gránátalma készítményeket próbáltunk a szomszéd pultnál. Ebből a kurrens sivatagi gyümölcsből háromféle produktum készült: fanyar ízű juice, valamint a sötétfekete lekvár és egy zselatinszerű lapocskákból halmozott finomság. Igen erőteljes ízek, leginkább a nálunk jól bevált Tamarin lekvárhoz tudnám hasonlítani, de mint megtudtam, a hatása pont ellentétes. Rövid ízelés után áteveztünk a fagylaltos üzletbe, ahol már elkészült az első látásra szemet gyönyörködtető, másodikra azonban mélyen elgondolkodtató remekmű. Számomra össze nem illő alkotóelemek furcsa egyvelegét kaptam: alul fagylaltszerű képződmény, felette ananász- és banánszeletek ízetlen, zsírszerű krémmel, rajta némi hab, ezen szezámszórat, és mindezek tetején pár loccsintás csokoládé szirup. Az egyik sarokban némi málnazselé küzdött a gravitációval. Próbáltam fejtegetni, vajon miért került a zselékocka ily áldatlan állapotba, míg kanalammal az ismeretlen összetevők között kutattam. Végül arra jutottunk, hogy van ennél jobb jégkrémes is, és pár nap múlva újból megkísértjük a sorsot.
Otthon azonban nem érhet kellemetlen meglepetés. Ma Mohammed kedvencét ettem, friss datolyát joghurttal. Fogyasztható volt, de maradok a "datolyát datolyával" változatnál, a savanykás joghurt részemről inkább a hús kísérője. Jordán csetpartnerem figyelmeztetett: bár neki is ez a kedvence - minő véletlen, őt is Muhammadnak hívják ! - túl nagy mennyiség fogyasztása hasfájást okoz.
(Foly. köv.)
Viszlát, indián nyár...!
